Röviden
- A buddhizmus szerint a gazdaság fontos, mert testi-lelki lények vagyunk: éhesen nem lehet meditálni.
- A cél azonban a középút: se nyomor, se túlzott jólét. Ariyaratne szavával: „szükségletek, nem kapzsiság”.
- A helyes megélhetés azt jelenti, hogy a munkánk nem árt másoknak.
- E. F. Schumacher 1966-ban írt először „buddhista közgazdaságtanról”: a legkevesebb fogyasztással a legtöbb jóllétet.
- Bhután a gazdasági növekedés helyett a bruttó nemzeti boldogságot tűzte ki célul.
- Nincs egységes buddhista gazdaságelmélet: a kapitalizmus reformjától a „dhammikus szocializmusig” sokféle válasz létezik.
A középút gazdasága
A Buddha maga is megjárta a két végletet. Hercegként fényűzésben élt, aztán aszkétaként majdnem éhen halt. Egyik sem vezetett megvilágosodáshoz. Az út, amelyet végül talált, a középút volt, és ez a gazdaságra is érvényes. A. T. Ariyaratne Srí Lanka-i mozgalma ezért olyan társadalmat tűzött ki célul, ahol nincs szegénység, de nincs túlzott gazdagság sem.
A buddhizmus nem tiltja a vagyont. A laikus követőknek szóló Sigālovāda-szutta kifejezetten azt tanácsolja, hogy a jövedelmet bölcsen ossza be az ember:
A gond nem a vagyon, hanem a ragaszkodás hozzá, és az, ha mások kárára szerezzük. A buddhista erény az adakozás (dāna), amely az első a tökéletességek sorában. A Kūṭadanta-szutta egy királyról szól, akinek a pap azt tanácsolja, hogy ne áldozati szertartásokra költsön, hanem adjon vetőmagot a földműveseknek, tőkét a kereskedőknek és tisztességes bért a dolgozóknak, mert így szűnik meg a bűnözés.
Helyes megélhetés
A nemes nyolcrétű ösvény egyik eleme a helyes megélhetés (sammā-ājīva): olyan munkából élni, amely nem okoz szenvedést. A régi szövegek öt kereskedelmi ágat neveznek meg, amelyeket a laikus követőnek kerülnie kell: a fegyverek, az emberek (rabszolgák), a hús (levágásra szánt állatok), a bódítószerek és a mérgek kereskedelmét.
Ma ezt sokan tágabban értelmezik. Kérdés például, hogy etikus-e a fegyvergyártó cégekbe fektetett nyugdíjpénz, a környezetromboló iparág, vagy az a reklámmunka, amely mesterséges vágyakat kelt. A Tiep Hien Rend tizenegyedik előírása szerint nem szabad olyan munkát választani, amely árt az embereknek vagy a természetnek.
A helyes megélhetésnek pozitív oldala is van: a munka lehet a gyakorlat része. Bernie Glassman zen tanító pékségében a munka maga volt a cél: azért sütöttek süteményt, hogy munkát adhassanak a nehezen elhelyezkedő embereknek. Erről a Társadalmi igazságosság oldalon írunk bővebben. Az 1980-ban alapított, „alternatív Nobel-díjként” ismert nemzetközi elismerés is innen kapta a nevét: Right Livelihood Award, a helyes megélhetés díja. Sulak Sivaraksa 1995-ben kapta meg.
Schumacher: a kicsi szép
E. F. Schumacher (1911–1977) német születésű brit közgazdász 1955-ben gazdasági tanácsadóként Burmába utazott. Arra számított, hogy ő fogja megtanítani a burmaiakat a modern gazdaságra. Ehelyett ő tanult tőlük: látta, hogy az emberek szegények, de a közösségek összetartanak, és az élet nem a fogyasztás körül forog.
Hazatérve, 1966-ban írta meg Buddhista közgazdaságtan című esszéjét, amely 1973-ban a világhírű A kicsi szép (Small Is Beautiful) című könyv része lett. Ebben két egyszerű gondolatot állított szembe a hagyományos közgazdaságtannal:
- A munka nem teher. A modern közgazdaságtan a munkát költségnek tekinti, amit minél inkább csökkenteni kell. Buddhista szemmel a munka lehetőség arra, hogy kibontakoztassuk a képességeinket, együttműködjünk másokkal, és előállítsuk, amire szükség van.
- A cél a jóllét, nem a fogyasztás. Schumacher szerint a buddhista közgazdász azt kérdezi, hogyan lehet a legkevesebb fogyasztással a legtöbb jóllétet elérni. A modern közgazdaságtan fordítva gondolkodik: a fogyasztás mennyiségét tekinti a jólét mércéjének.
„Mivel a fogyasztás csupán eszköze az emberi jóllétnek, a cél az kellene legyen, hogy a legkevesebb fogyasztással érjük el a legnagyobb jóllétet.”
E. F. Schumacher: Buddhista közgazdaságtan, 1966 · saját fordítás
Schumacher nem volt buddhista; később katolikus lett. Esszéje mégis a buddhista közgazdaságtan alapszövege lett, és a fenntarthatósági mozgalmak egyik fontos forrása.
Payutto: vágy és szükséglet
P. A. Payutto thai szerzetes korunk egyik legnagyobb théraváda tudósa. 1994-ben angolul is megjelent Buddhista közgazdaságtan című könyvében egy fontos különbségtételt tesz. Két fajta vágy létezik:
Sóvárgás
A kellemes érzések, a „még több” utáni vágy. Soha nem telik be, mert minden kielégítés újabb vágyat szül. A reklámipar erre épít.
Egészséges vágy
A valódi jóllét, a minőség, az egészség utáni vágy. Ez vezeti a tanulást, a jó munkát és a mértékletes fogyasztást. Ezt érdemes táplálni.
Payutto szerint a piac nem tudja megkülönböztetni a kettőt. Egy egészséges ebéd és egy üveg whisky ugyanúgy „kereslet”, és a piac csak azt nézi, mennyit fizetünk érte.
„Ha az etikai értékeket is figyelembe vennénk a gazdasági elemzésben, egy olcsó, de tápláló étel biztosan többet érne, mint egy üveg whisky.”
P. A. Payutto · saját fordítás
A célja a mértékletes, bölcs fogyasztás, amely a jóllétet szolgálja, nem a sóvárgás kielégítését.
Szükségletek, nem kapzsiság
A Srí Lanka-i Sarvodaya mozgalom a buddhista gazdasági gondolkodás talán legnagyobb gyakorlati kísérlete. A. T. Ariyaratne és társai nem a nemzeti jövedelem növelését, hanem az alapvető emberi szükségletek kielégítését tűzték ki célul. Ezeket a falvak lakóival közösen gyűjtötték össze, és tíz pontba foglalták:
- Tiszta, szép környezet
- Tiszta ivóvíz
- Ruházat
- Kiegyensúlyozott étrend
- Egyszerű otthon
- Egészségügy
- Kommunikáció
- Energia
- Oktatás
- Kulturális és lelki élet
A lista utolsó eleme fontos: a kulturális és lelki fejlődés ugyanúgy alapszükséglet, mint a víz vagy az étel. A mozgalom jelmondata: „szükségletek, nem kapzsiság”. A cél nem a „teljes foglalkoztatás”, hanem a „teljes részvétel”: hogy mindenki értelmes módon vehessen részt a közösség életében.
Shramadana
A Sarvodaya neve második fele, a shramadana azt jelenti: „a munka adománya”. A falubeliek nem pénzt adnak, hanem munkát: közösen ásnak kutat, építenek utat, iskolát vagy latrinát. A közös munka közben a kasztok, vallások és generációk közötti falak is lebomlanak. Ariyaratne szerint ezért mondják: „mi építjük az utat, és az út épít minket.” A mozgalom falusi bankokat és kisebb hiteleket is szervezett, hogy az emberek kiszabaduljanak az uzsorások kezéből.
„Ne azt kérdezzük, mennyit nőtt a gazdaság. Azt kérdezzük: hány ember jut ma kiegyensúlyozott étkezéshez?”
A. T. Ariyaratne gondolata · saját fordítás
Rizsbankok és elégségesség
Thaiföldön az 1960-as évektől a kormány gyors gazdasági fejlődést erőltetett. Sallie King leírja, hogy egy időben még azt is megtiltották a szerzeteseknek, hogy az elégedettségről prédikáljanak, mert ezt a fejlődés akadályának tartották.
A falvakban dolgozó „fejlesztő szerzetesek” másképp látták. Szerintük a parasztokat nem a hagyományos életmód, hanem az eladósodás és a pénzért termesztett növények tették szegénnyé. Ezért közösségi rizsbankokat és bivalybankokat hoztak létre, amelyekből a rászorulók kölcsönkérhettek. Falusi megtakarítási csoportokat szerveztek, hogy kiváltsák az uzsoraadósságokat, és a vegyszermentes gazdálkodást népszerűsítették. Egyesek a fogyasztás csábításai elleni „lelki immunitásként” még a temetőben végzett elmélkedést is ajánlották.
Az 1997-es ázsiai pénzügyi válság után maga a thai király is az „elégségesség gazdaságának” (sufficiency economy) eszméjét hirdette: mértékletesség, észszerűség és tartalékképzés. Ez azóta a thai fejlesztéspolitika hivatalos része, bár kritikusai szerint inkább a szegényeket tanítja beérni kevesebbel, mint a gazdagokat.
Bhután: bruttó nemzeti boldogság
A Himalája kis buddhista királysága, Bhután a világon egyedülálló kísérletbe kezdett. Az 1970-es években IV. Dzsigme Szingye Vangcsuk király kijelentette, hogy a bruttó nemzeti boldogság fontosabb, mint a bruttó nemzeti termék. Ezt a 2008-as alkotmány is rögzítette, és az ország rendszeresen méri lakói jóllétét.
A bhutáni alkotmány előírja, hogy az ország területének legalább 60%-át erdő borítsa. A boldogságmérés kilenc területre terjed ki, köztük a lelki jóllétre, az egészségre, az időfelhasználásra, a közösségi életre és a környezetre. A bhutáni modell nemzetközi vitákat indított el arról, hogyan lehetne a GDP helyett vagy mellett a valódi jóllétet mérni.
Bhután nem tündérország. Az 1990-es évek elején a nemzeti egység nevében a nepáli nyelvű, főként hindu kisebbség, a lhotsampák közül több mint százezer ember kényszerült elhagyni az országot, és évtizedekig menekülttáborokban élt. Az ország ma is szegény, és sok fiatal külföldre vándorol. A „boldogság” politikája tehát nem pótolja az emberi jogokat és az esélyegyenlőséget.
A fogyasztás vallása
Az elkötelezett buddhisták egyik legélesebb kritikája a fogyasztói társadalomnak szól. Sulak Sivaraksa szerint a fogyasztás korunk új „démoni vallása”, amelynek a jelszava: „vásárolok, tehát vagyok”. Bangkokban szerinte az áruházak vették át a templomok helyét.
David Loy amerikai zen tanító ezt a hasonlatot tovább vitte: a plázák a templomok, a reklám a liturgia, a márkák a szentképek, és a vásárlás ígéri a megváltást, azt, hogy végre teljesek leszünk. A buddhizmus szerint ez az ígéret soha nem teljesülhet, mert a sóvárgás természete, hogy újra és újra feltámad.
A válasz nem feltétlenül a lemondás. Thich Nhat Hanh ötödik éberségi gyakorlata a tudatos fogyasztásról szól: figyelni arra, mit eszünk és iszunk, de arra is, milyen filmeket, híreket és reklámokat engedünk be az elménkbe. Egy amerikai tanító, Elias Amidon egyszer egy plázában tartott sétáló meditációt, hogy a résztvevők megfigyeljék, milyen vágyakat ébreszt bennük a hely.
Zsolnai László és a buddhista közgazdaságtan
A buddhista közgazdaságtan egyik nemzetközileg ismert kutatója magyar: Zsolnai László közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora. Évtizedek óta foglalkozik a gazdasági etikával és a buddhista gazdasági gondolkodással, nemzetközi konferenciákat szervezett és köteteket szerkesztett a témában. Szerinte a buddhista közgazdaságtan lényege a szenvedés csökkentése, az egyszerűség és a nem-ártás.
Kapitalizmus vagy más út?
Sallie King szerint nincs egységes buddhista gazdaságelmélet. Az elkötelezett buddhisták a kapitalizmust a végtelen fogyasztás miatt, a kommunizmust az elnyomás miatt bírálják, hiszen Kínában, Tibetben, Kambodzsában és Vietnamban a kommunista rezsimek a buddhistákat is üldözték. A válaszok két irányba mutatnak:
Felelős vállalkozás
Sokan, főleg nyugaton, a meglévő rendszeren belül dolgoznak: etikus vállalkozásokat, szövetkezeteket, társadalmi vállalkozásokat hoznak létre, mint Glassman pékségét. A japán Soka Gakkai kifejezetten elfogadja az anyagi jólétet. Kritikusai szerint ez néha túl messzire megy: a tagok anyagi sikerért is imádkoznak.
Egy másik gazdaság
Mások szerint maga a rendszer a baj. Buddhadasa thai szerzetes „dhammikus szocializmust” javasolt, amelyben a közösség java az első, és a természet a mérce: a madár és a fa is csak annyit vesz el, amennyire szüksége van. A Dalai Láma pedig egyszer azt mondta, hogy „talán még mindig félig marxista”, és ha szavazna, egy zöld pártra szavazna.
Közös pont, hogy a gazdaság az ember és a természet szolgálatában álljon, ne fordítva. King szerint az elkötelezett buddhizmusból egyfajta „zöld” gazdaságpolitika rajzolódik ki, amely a kis közösségekre, a mértékletességre és a környezet védelmére épít. Nyitott kérdés, hogy a Srí Lanka-i falvak vagy Bhután példája működhet-e egy nagy, iparosodott ország szintjén is.
Kapcsolódó arcok és fogalmak
Kérdések egyéni gondolkodáshoz vagy beszélgetéshez
- Mi az, ami számodra „elég”? Hogyan tudnád megkülönböztetni a saját életedben a sóvárgást és az egészséges vágyat?
- A munkád helyes megélhetés? Mi tenné azzá, ha még nem az?
- Mit mérnél egy ország sikerének megítéléséhez, ha nem a GDP-t?
- Mit gondolsz a thai kormány döntéséről, amely megtiltotta az elégedettség hirdetését? Lehet-e a megelégedés „gazdaságellenes”?
- Működhet-e a buddhista közgazdaságtan egy nagy, nyitott piacgazdaságban, vagy csak kis közösségekben?
Ajánlott könyvek
Az oldal forrásai: Sallie B. King: Socially Engaged Buddhism (2009, 5. fejezet) és Being Benevolence (2005, 7. fejezet); George D. Bond: „A. T. Ariyaratne and the Sarvodaya Shramadana Movement” és Donald K. Swearer: „Sulak Sivaraksa's Buddhist Vision” (in: Queen és King szerk., Engaged Buddhism, 1996); Paul Fuller: An Introduction to Engaged Buddhism (2022, 5. fejezet). Schumacher életéről, a Right Livelihood Awardról, a thai „elégségesség gazdaságáról”, Bhután alkotmányáról és a lhotsampa menekültekről, valamint Zsolnai László munkásságáról szóló részek általános, nyilvános források alapján készültek. Az idézetek saját fordítások.