Röviden
- Mianmarban és Srí Lankán szerzetesek által vezetett nacionalista mozgalmak szítottak gyűlöletet vallási kisebbségek ellen.
- A buddhizmus története nem mentes az erőszaktól: a japán zen intézmények például a második világháborúban a militarizmust támogatták.
- Nyugaton a meditáció és a buddhista jelképek áruvá válnak, és ez gyakran elszakad a buddhista etikától.
- Több ismert tanító körül visszaélések derültek ki.
- Kutatók szerint az elkötelezett buddhizmus képét részben a nyugati elvárások formálták.
- Ezek a kritikák nem cáfolják a buddhizmus értékeit, de óvnak az idealizálástól.
Miért írunk erről?
Egy elkötelezett buddhizmusról szóló oldal könnyen válhatna dicshimnusszá. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy a hitelesség megköveteli az árnyoldalak bemutatását is. Maga a Buddha is arra intette a tanítványait, hogy ne fogadjanak el semmit vakon, hanem vizsgálják meg, mi vezet szenvedéshez és mi jólléthez.
David Steinberg, a mianmari politika amerikai kutatója szerint a nyugati tankönyvek gyakran úgy mutatják be a buddhizmust, mintha csak békés, meditatív és erőszakmentes volna. Ez szerinte éppolyan naiv, mintha Nyugat-Európa történetét a Hegyi beszédből próbálnánk megérteni.
Az elkötelezett buddhizmus kutatói maguk is vitatkoznak arról, hová tartoznak ezek a jelenségek. Sallie King szerint az elkötelezett buddhizmus definíció szerint erőszakmentes, ezért a nacionalista mozgalmak éppen az ellentétei. Paul Fuller szerint viszont ha az elkötelezett buddhizmus azt jelenti, hogy a buddhizmus belép a társadalomba, akkor a kirekesztő formák is ide tartoznak, és ezért beszélni kell róluk.
Buddhista nacionalizmus
Mianmar
Mianmarban a 2010-es évek elején egy szerzetesek vezette mozgalom, a „969” kezdett terjeszteni muszlimellenes üzeneteket. Legismertebb alakja Ashin Wirathu szerzetes, akit 2003-ban muszlimellenes zavargások szításáért börtönbe zártak, majd 2012-ben szabadon engedtek. 2013-ban megalakult a Ma Ba Tha nevű szervezet, amely a „faj és vallás védelmét” tűzte ki célul.
A mozgalom nyomására 2015-ben négy törvényt fogadtak el, amelyek korlátozták a vallásváltást, a buddhista nők más vallásúval kötött házasságát, és bizonyos területeken a születések számát. A gyűlöletkeltő légkör hozzájárult a rohingya muszlim kisebbség elleni 2017-es tömeges erőszakhoz, amely elől több mint hétszázezer ember menekült Bangladesbe.
Srí Lanka
Srí Lankán a buddhista megújulás már a 19. században összefonódott a szingaléz nacionalizmussal. Az ősi krónika, a Mahāvaṃsa egy király háborúját vallási küldetésként ábrázolja, és ezt a modern nacionalizmus is felhasználta. 1959-ben egy szerzetes gyilkolta meg Bandaranaike miniszterelnököt. Az elmúlt évtizedben a Bodu Bala Sena („Buddhista Erő Hadserege”) nevű, szerzetesek vezette szervezetet több muszlimellenes zavargással is összefüggésbe hozták.
Sallie King szerint a szingaléz soviniszta nacionalizmus az elkötelezett buddhizmus antitézise. Az elkötelezett mozgalmak, például a Sarvodaya, éppen a vallások és etnikumok közötti megbékélésen dolgoztak.
Thaiföld
Thaiföldön a 20. század elején a „Nemzet, Vallás, Király” hármasa lett az állami ideológia alapja. Sulak Sivaraksa szerint ez a „nagy B-s Buddhizmus” könnyen a sovinizmus és a militarizmus szolgálatába állt. Az ország muszlim többségű déli tartományaiban zajló fegyveres konfliktusban kutatók beszámolói szerint szerzetesek és katonák szerepe néha összemosódott.
Miből táplálkozik?
Paul Fuller hét eszmét azonosított, amelyek a kirekesztő buddhista mozgalmak gondolkodását táplálják. Ezek külön-külön ártatlannak tűnhetnek, együtt azonban veszélyes keveréket alkotnak:
A háttérben gyakran valódi történelmi félelem áll: a buddhizmus Indiából, a szülőföldjéről a középkorban szinte teljesen eltűnt. A nacionalisták ezt a félelmet fordítják mások ellen.
Nem elkötelezett buddhizmus
Az elkötelezett buddhizmus erőszakmentes és mindenki javát keresi. Ami gyűlöletet szít, az nem tartozhat ide, akármilyen buddhista jelszavakat használ.
Ez is elkötelezettség
Ezek a mozgalmak is a buddhizmus társadalmi szerepvállalásai, csak „etnocentrikus” vagy „védekező” formában. Ha nem nézünk szembe velük, nem érthetjük meg, hogyan fordulhat a béke vallása erőszakba.
Mianmarban a nacionalizmus ellen is buddhisták emeltek szót: szerzetesek, akik muszlim szomszédaikat védték, és a Rebel Riot nevű punkzenekar, amelynek tagjai buddhistaként léptek fel a rasszizmus ellen. Erről a Politika oldalon is írunk.
Erőszak a buddhizmus nevében
A buddhizmusnak nincs kidolgozott „igazságos háború” tana, de a történelme nem mentes az erőszaktól.
- A japán zen és a háború. Brian Victoria Zen at War (1997) című könyve feltárta, hogy a japán zen intézmények jelentős része a második világháborúban támogatta a militarizmust, és egyes tanítók a zen fegyelmet a katonai engedelmesség szolgálatába állították. Több japán buddhista felekezet később nyilvánosan bocsánatot kért.
- A „könyörületes ölés” története. Egy mahájána szútra szerint a Buddha egyik korábbi életében megölt egy rablót, hogy megmentse ötszáz kereskedő életét és a rablót is a súlyos bűntől. A japán Aum Shinrikyo szekta 1995-ben ezzel is igazolta a tokiói metróban elkövetett gázos merényletét.
- Szerzetesek és államok. Évszázadokon át a buddhista szerzetesi közösségek gyakran a mindenkori hatalmat legitimálták, a háborúkat is beleértve. Christopher Queen szerint ez a modell éppen az elkötelezett buddhizmus antitézise.
Brian Victoria 2001-ben egy tanulmányában azt is megkérdezte, nincs-e az elkötelezett buddhizmusnak is „csontváz a szekrényében”, vagyis nem fordulhat-e a társadalmi elkötelezettség a buddhizmus erőszakos politikai felhasználásába. A kérdés ma is nyitott.
Megsérthető-e a Buddha?
A fejhallgatós Buddha
2014 decemberében egy yangoni bár új-zélandi vezetője reklámszórólapot tett közzé, amelyen a Buddha fejhallgatót viselt. A felháborodás után őt és két mianmari kollégáját vallásgyalázásért két és fél év börtönre ítélték.
Paul Fuller szerint az eset érdekes kérdést vet fel: illik-e egyáltalán az „istenkáromlás” fogalma a buddhizmushoz? A régi szövegekben ugyanis maga a Buddha másképp tanított:
„Szerzetesek, ha valaki rosszat mond rólam, a Dharmáról vagy a Szangháról, ne haragudjatok, ne neheztelljetek, ne háborodjatok fel emiatt. Inkább vizsgáljátok meg, igaz-e, amit mond, és ha nem, magyarázzátok el, miért nem.”
Brahmajāla-szutta nyomán · saját, rövidített fordítás
Ugyanakkor sok ázsiai buddhista mélyen bántónak érzi, ha a Buddha képét díszítőelemként, reklámban vagy szórakozóhelyen használják. Thaiföldön egy szervezet kampányt is indított azzal a jelszóval, hogy „a Buddha nem dekoráció”. A tisztelet és a szólásszabadság egyensúlya itt is nehéz kérdés.
A spiritualitás piaca
Nyugaton a buddhizmus sok elemét áruként árulják: meditációs alkalmazásokat, Buddha-szobrokat a kertbe, „zen” márkájú kozmetikumokat. Jeremy Carrette és Richard King Selling Spirituality (2005) című könyvükben azt írták, hogy a spiritualitás a fogyasztói kapitalizmus újabb terméke lett, amely a belső nyugalmat ígéri, de a társadalmi kérdéseket elhallgatja.
Ronald Purser McMindfulness (2019) című könyve szerint a mindfulness nagyvállalatoknál és hadseregeknél gyakran arra szolgál, hogy az emberek jobban elviseljék a túlterhelést, ahelyett hogy megváltoztatnák annak okait. Erről részletesen az Elme és gyógyulás oldalon írunk.
„Szemlélődő gyakorlatai a felső középosztálybeli elit szellemi játékszerévé válhatnak, vagy párnává, amely tompítja a valóság ütéseit.”
Bhikkhu Bodhi figyelmeztetése a nyugati buddhizmusról · saját fordítás
A piacosodás nemcsak nyugati jelenség. Thaiföldön a Dhammakaya mozgalmat kutatók azzal bírálták, hogy az érdemszerzést szinte áruvá tette, vezetőjét pedig sikkasztással vádolták. Japánban a Soka Gakkai tagjairól azt írták kritikusok, hogy anyagi sikerért is imádkoznak. A buddhizmus a vagyon iránti ragaszkodást a szenvedés okának tartja, ezért ezek a jelenségek sokak szemében a tanítás kiüresedését jelentik.
Tanítói visszaélések
A tanító és a tanítvány közötti mély bizalom, amely különösen a tibeti és a zen hagyományban fontos, visszaélésekre is lehetőséget ad. Az elmúlt évtizedekben több nyugati buddhista közösségben derült fény szexuális és hatalmi visszaélésekre.
A Rigpa közösség alapítója, Sogyal Rinpoche (2017), a nemzetközi Shambhala közösség vezetője, Sakyong Mipham (2018), és a brit Sangharakshita által alapított rend, a mai Triratna ügyei váltották ki a legnagyobb visszhangot. Már az 1970–80-as években is volt hasonló botrány amerikai zen és tibeti központokban. Sarah Jacoby kutató szerint a buddhizmus is átéli a maga #MeToo pillanatát.
Paul Fuller rámutat, hogy a „nézetekhez nem ragaszkodás” tanítását néha éppen az áldozatok elhallgattatására használták: aki szólni mert, annak azt mondták, hogy „ragaszkodik a nézeteihez”. A közösségek azóta etikai szabályzatokat, panaszkezelési rendszereket és külső vizsgálatokat vezettek be. Részletesebben a Nők, nemek, szexualitás oldalon írunk.
Kizárólagosság
A buddhizmust gyakran a vallási tolerancia példájának tartják, és sok tanító valóban nyitott a többi vallásra. Vannak azonban kivételek. A japán Soka Gakkai korai éveiben agresszív térítést folytatott, amelyet shakubuku, „törd meg és lapítsd el” névvel illettek. A mozgalom második vezetője, Toda Josei 1954-ben azt mondta, hogy minden más vallást ellenségnek kell tekinteni.
A Soka Gakkai azóta sokat változott: a 20. század végétől a vallásközi párbeszédet és a békét hangsúlyozza. A példa mégis mutatja, hogy egy elkötelezett mozgalom is lehet egyszerre segítőkész és kizárólagos.
Nyugati szemüveg?
Egy kényes kritika magát az elkötelezett buddhizmus fogalmát érinti. Kutatók szerint az, ahogyan a nyugat a buddhizmust látja, sokat elárul a nyugatról magáról. Paul Fuller szerint a gyarmati kor alkotta meg a „passzív, világtól elforduló” buddhizmus képét, és ezért volt szükség utána az „elkötelezett buddhizmus” kategóriájára.
Thomas Yarnall amerikai kutató 2003-ban gúnyos címet adott tanulmányának: „Elkötelezett buddhizmus: új és jobb? Made in USA, ázsiai alapanyagokból.” Szerinte a nyugati szerzők gyakran a saját liberális, haladó értékeiket vetítik rá az ázsiai mozgalmakra, és a „hiteles” buddhizmust kérik számon az ázsiaiakon.
Sallie King szerint az ázsiai elkötelezett buddhisták nem passzívan vették át a nyugati eszméket: átadói, átalakítói és tárgyalói voltak a hagyománynak. Az emberi jogokat például elfogadták, de a megtorló igazságosság nyugati fogalmát nagyrészt elutasították. A nyugati buddhizmust pedig ők maguk is bírálják, például a háborúellenes mozgalmak dühe és az individualizmus miatt.
A „tudományos buddhizmus” kritikájáról, a buddhista kivételesség csapdájáról és a hamis Einstein-idézetről a Tudomány és oktatás oldalon írunk.
Hogyan olvassuk mindezt?
Ezek a kritikák nem azt mutatják, hogy a buddhizmus „rossz” vallás, vagy hogy az elkötelezett buddhisták munkája értéktelen. Azt mutatják, hogy a buddhizmus is emberek vallása, és az emberi közösségek, intézmények és nemzetek gyengeségei ott is megjelennek.
A buddhista tanítás maga adja a mércét a kritikához: a nem-ártás, a kölcsönös függés és az együttérzés elve. Akik ezek nevében mások ellen fordulnak, azok éppen ezeket az elveket sértik meg. Ezért a legélesebb bírálatok gyakran maguktól a buddhistáktól származnak: Sulak Sivaraksától, Bhikkhu Bodhitól, a mianmari ellenálló szerzetesektől.
„Ne fogadjatok el valamit csak azért, mert hagyomány, vagy mert a tanítótok mondja. Ha belátjátok, hogy ártó, hagyjátok el.”
Kālāma-szutta nyomán · saját, rövidített fordítás
Kérdések egyéni gondolkodáshoz vagy beszélgetéshez
- Igazolhatja-e egy vallás védelme az erőszakot? Mit mondana erről a Buddha?
- Elkötelezett buddhizmusnak tekinthető-e egy kirekesztő, nacionalista mozgalom? Kinek adsz igazat: Kingnek vagy Fullernek?
- Megsérthető-e a buddhizmus? Hol a határ a tisztelet és a szólásszabadság között?
- Kiüresíti a piac a buddhizmust, vagy új emberekhez juttatja el? Lehet-e a kettő egyszerre igaz?
- Mi mennyire nézzük „nyugati szemüveggel” a buddhizmust? Mit várunk el tőle, amit a saját hagyományainktól nem?
Ajánlott könyvek
Az oldal forrásai: Paul Fuller: An Introduction to Engaged Buddhism (2022, 7–10. fejezet); Sallie B. King: Socially Engaged Buddhism (2009) és Being Benevolence (2005); Christopher S. Queen és Sallie B. King (szerk.): Engaged Buddhism (1996, bevezető, Soka Gakkai- és Sulak-fejezetek). A 2009 utáni mianmari és Srí Lanka-i eseményekről, a yangoni vallásgyalázási perről, a Dhammakaya-ügyről és a tanítói visszaélésekről szóló részek általános, nyilvános források alapján készültek. Az idézetek saját fordítások.